Ez a kritika kicsit más lesz,mint az eddigiek,mivel jóval személyesebb lesz,mint az általában szokás.

Juan Antonio Bayona Patrick Ness 2011-ben megjelent könyvét vitte vászonra. A szólít a szörny egy nagyon jól sikerült adaptáció, ami annak is betudható,hogy a forgatókönyvet is a könyv szerzője írta.

Kép: collider.com

A történet a 12 éves Conorról (Lewis MacDougall),a csodálatos fantáziával és rajztehetséggel megáldott kisfiúról szól. A film elején kiderül,hogy nem felhőtlen a gyerekkora, ő viszi a háztartást, az anyukája (Felicity Jones) beteg és még az iskolában is minden nap megverik. Amikor súlyosbodik a helyzet,segítséget kap: egy hatalmas szörny (Liam Neeson) látogat el hozzá éjszakánként, aki fantasztikus történetekkel ébreszti fel a fiúban szunnyadó erőt és bátorságot. Conor végül a mesék és a szörny segítségével nemcsak édesanyja súlyos betegségével, és iskolatársai zaklatásával küzd meg, de a saját félelmeivel, dühével és bűntudatával is, képes kimondani az igazságot és felszabadulni. 

Kép: collider.com

A történet nagyon összetett,nagyon szépen,aprólékosan van felépítve benne minden. A Connort alakító Lewis MacDougall az egyik legjobb "gyerek"színész,akit valaha láttam, teljesen átadja magát a történetnek, és olyan érzéseket és fájdalmakat tud olyan magas szinten megjeleníteni és egyben a nézőben is megszólaltatni,amire még a felnőtt színészek között is nagyon kevesen képesek. Emiatt is kerül bele a néző teljesen a filmbe,a történetbe,átéli az érzelmek szinte teljes skáláját;egyszerre szakad meg a szíve és egyszerre könnyebbül meg Conorral együtt. Liam Neeson szintén fantasztikus. Imádom a magyar szinkront,de EZT a filmet bűn nem eredeti nyelven megnézni. "Oh,jeah."

Kép:morningjournal.com

A film a grafikák, a szörny miatt egy gyerekeknek szóló kis kalandfilmnek/mesének tűnhet. Az ember azt gondolná,hogy "jajdecuki",megelevenedik a kisfiú rajza. De bár ne elevenedne meg...

A kritika rózsaszínnel kiemelt részei kisebb SPOILERT tartalmaznak (nagy részük a trailerből is kiderül).

A filmből pontosan nem derül ki,hogy Connor anyukájának milyen betegsége van,de sejhető,hogy rák,amivel évek óta küzd,több kezelést is kipróbáltak,eredménytelenül. Nagyon gyenge,emiatt Conor teljesen önellátó,és az iskolában ért folyamatos támadások terhét is egyedül viseli, igyekszik mindentől megóvni az anyukáját. Épp ezért a filmben néha felcserélődnek a szerepek anya és gyerek,oltalmazó és oltalmazott között.

A film elején találkozunk először Conor rémálmával,ami később fontos szerephez jut. Egy este megjelenik Conornál a szörny, aki elmesél 3 történetet azzal a kikötéssel,hogy a végén a fiúnak kell elmesélnie a negyediket. A történetek,amiket a szörny mesél,varázslatosak. Egyrészt tökéletesen illeszkednek Conor valós életébe,erőt,bátorságot tud belőlük meríteni,másrészt gyönyörű a grafika is,nem a megszokott stílust kapjuk,amikor az adott "meséket" ábrázolják a filmben. Liam Neeson szörnye nem egy béna számítógépes szörny, szintén tökéletesen megformálták a könyvhöz készült illusztációk,illetve a könyvben megjelenő elképzelés alapján. A filmben megjelenik a könyvben is látható illusztált ijesztő szörny,azonban a Conornak megjelenő lény egy életre kelt fa hatalmas,barátságos szemekkel,(tehát igazából nem is a szörny a megfelelő szó rá).

A szörny mindig 12:06 perckor jelenik meg. A 3. látogatás, a 2. történet elmesélése már Conor hívására történik,előretekeri az órát,szüksége van a szörnyre, aki mindig pontosan tudja,hogy mikor és mit kell a fiúnak mondania,mikor kell törni-zúzni,vagy csak Conor mögött állni és támogatni.Így Conor nemcsak a való életből szökik meg,hanem fogozatosan halad azon a bizonyos úton is... Az elképzelt világ és a hirtelen megjelenő valóság váltakozása a vágásnak köszönhetően nagyon jó; Conornak a szörnnyel kialakuló barátsága, a lelki állapotának a változása mind-mind lépésről lépésre,aprólékosan jelenik meg a filmben. Nincsenek kihagyott,elnagyolt (egyébként fontos) jelenetek, a forgatókönyv és a rendező szerencsére nem esik Dan Brown Infernojának csapdájába,ahol  a rendező Howard happy enddé változtatja a könyv végét. És ez adja a film erősségét, ugyanis a filmben lévő apró csavarok,fontos részletek és a végén lévő nagy csavar mind-mind kicsit összetörik az ember szívét,de nagyon sokat hozzá is tesznek ahhoz,hogy ez a film kerek legyen. Régen bántak ilyen szépen egy könyvvel és régen voltak ennyire hűségesek hozzá. Ez a történet ezeket a kritériumokat szigorúan megköveteli és szerencsére meg is kapja.

Kép: daystune.com

Szóval nem,ez nem egy gyerekeknek szóló kaladfilm. Egy kisfiú története,aki nem tud szembenézni azzal,hogy az anyukája meg fog halni, hogy összedől az eddigi világa,elveszíti a biztonságot, az apja "ellöki" magától a másik családja miatt, és csak szenved,vegetál, mivel pontosan tudja,hogy mi lesz a történet vége.

A szörny karakterének fejlődése, a Conorral való viszonyának változása szabályos,szép ívet ír le. Az eleinte ijesztő szörny és a dühös, "majdénmegmondom" kisfiú között erős szövetség, barátság alakul ki. Persze ott a nagymama,és az iskolában bemutatott empátia,de ott a reményt jelentő apa is,aki nemet mond a fiának és kiszakítja a (tudat alatt felesleges) reménykedésből és közli vele az anyja valós állapotát,de a szörny válik Conor egyetlen igazi hárországává.

Kevés filmnek sikerül ennyire jól és mélyen a lélekábrázolás,pontosabban,hogy mi zajlik egy gyerek lelkében, amikor végignézi, ahogy meghal az egyik szülője, vele együtt felborul az addigi élete, oda az addigi biztonságérzete és megszűnik gyereknek lenni. A szörny történetei által a néző újra kicsit gyerekké válik,és így még könnyebb azonosulni Conorral,az érzéseivel és telejesen a film részesévé válni.

Kép: whysoblu.com

Én 5 évesen vesztettem el a szüleimet. Anyukám szintén rákos volt,otthon haldoklott,otthon is halt meg.Ahogy anyukám épült le, apukám egyre többet ivott,nem tudta nézni és nem tudta elviselni a valóságot. Neki az alkohol volt a szörnye. Emlékszem, hogy nem értem fel a mosogatót,ezért egy kis sámlin állva mosogattam 4 évesen. Ennyire rossz volt a helyzet. Nem mondták el,de tudtam,hogy meg fog halni. Nagynéném ápolta anyukámat munka után és ebédszünetben is,ránk is ő főzött. Aztán nyáron egy reggel apukám felkapott és átvitt a szomszédba pizsiben,délután pedig zokogva jött értem és elmondta,amit már amúgy is sejtettem... Január elsején apukám is meghalt,agyvérzésben. 5 perc alatt. Nagynénémékhez kerültem,az 5. szülinapomat már náluk ünnepeltük. Nem ettem fél évig semmit,csak sült krumplit és emlészem,hogy még a wc-re is vele mentem,annyira féltem. A nagybátyámmal imádtuk egymást,de májusban otthon rosszul lett és 10 perc alatt tüdőembóliában meghalt.És ekkor már minden odaveszett...

Nem tudom hány szörny kellett volna,és kellene még most is. Nagynéném nevelt fel. Anyukám halálát végignéztem, volt időm felkészülni,elengedni. De amikor egyszer ott van,aztán 5 perc múlva már halott,arra se felkészülni,se sejteni...azzal semmit nem lehet kezdeni... Apukámat a mai napig nem tudom elengedni, és soha nem is fogom,akárhány szakemberhez is megyek.  Egyikőjük temetésén sem voltam ott,nem tudtam elbúcsúzni. 10 éves koromban nagynénémnek mellrákja volt,és újra megjelent minden démon, hogy mi lesz,ha őt is... De legyőzte,miattunk.

Az iskola: kiskoromban nagyon sokat csúfoltak. Volt,hogy megkérdzték a többiek,hogy mikor jönnek értem a szüleim és amikor elmondtam,hogy nem élnek,azt mondták,hogy hazudok. Máskor csúfoltak amiatt,hogy meghaltak,hogy nekem nincsenek szülei... Az általános iskola borzalmas volt,a nyári táborok,minden. El sem tudják sokan képzelni mennyire gonoszak a gyerekek,vagyis mennyire azok tudnak lenni és mennyire nem lehet ilyenkor mit tenni,mert utána hiába szól a tanár/felnőtt rájuk,AZOK a mondatok,a sírva hazasétálások örökre beleégnek az emberbe.

Tehát én átéltem. Kisebb voltam,mint Conor,de rosszul feltételezik az emberek,hogy a gyerekek nem tudják mi az a halál,vagy nem érzik,hogy valaki meg fog halni. Én 5 évesen tudtam anyukámról és anélkül,hogy elmondták volna,tudtam,hogy a szomszédban meghalt apukám.

Senkinek nem kívánom ezt az érzést. Azokat a pillanatokat,amikor összedől az ember élete. És ezt a film fantasztikusan ábrázolja. A fájdalmat,a dühöt,a tehetetlenséget, a terhet, az elengedés és a remény kettősségét, az elengedés nehézségét,amikor az emberek egymásra találnak és össze kell csiszolódniuk...

A film vége felé lévő kitartott jelenetben,amikor megelevenedik Conor rémálma és kimondja az igazságot, abban minden benne van. És mesterien van megalkotva. A képi világ, a színészi játék, maga a jelenet...

És aztán a film utolsó jelenetében ott a vigasz és minden értelmet nyer...Brilliáns.

Sokáig kerültem az ilyen témájú filmeket,mert mindig lehúztak a mélybe. Nem mondom,hogy ez nem tette meg,mivel minden akkori érzést újraéltem,de közben talán kicsit közelebb is kerültem az elengedéshez, az elfogadáshoz,ahhoz,hogy nincsenek és nem is lesznek válaszok arra,hogy miért akkor,miért így és miért velünk. És hogy az élet megy tovább,nekem pedig alkalmazkodnom kell. Az utolsó jelenet pedig nem tudom leírni,hogy mennyire megdöbbentett és mennyire sokat jelenetett.

Liam Neesonon sokat gondolkodtam. Tisztában vagyok vele,hogy színész és el tud vonatkoztatni stb.,de nemrég több százezren olvashattuk a facebookjára kitett nekünk szánt üzenetében,hogy szeressük egymást,mert nem tudjuk meddig tart és ne vegyünk egyetlen pillanatot se garanciának, hogy neki sem könnyebb és nem lett kisebb a fájdalma az évek múlásával sem a felesége halála miatt...és ennek ellenére egy ilyen karaktert, egy ilyen témát és ilyen tökéletesen... Nem tudom hogy tudta megcsinálni,de nagyon nagy respect érte.

Kép:keyword-suggestions.com

Tehát a történet és a megvalósítása, a film is csodálatos. Nagyon egyedi, nagyon aprólékos munka minden tekintetben.Nem tucatfilm,és valószínűleg sokaknak nem fog tetszeni vagy nem fogják érteni,de ez nem is számít. A színészi alakítások remekek, de főként a Conort játszó Lewis játéka előtt illik fejet hajtani.

Nem könnyű film, nagyon érzelmes, napokig kattog az emberben és sok mindent megmozgat benne,ugyanakkor el is varázsol. De annak ellenére,hogy egy százas zsebkendőt elhasználtam,bármikor újranézném.

Aki unja az egykaptafa filmeket, szeretne egy nagyon széles érzelmi skálán végigmenni, kicsit összetörni és aztán megvígasztalódni, netán vesztette már el gyerekként hozzá nagyon közel álló családtagját, omlott már össze az élete,vagy csak vígaszt keres,nézze meg. Akik pedig szimplán csak szeretnének egy mesterművet látni,nekik szintén ajánlom.

Az ilyen filmekért érdemes élni.

9,5/10

Egy hosszabb angol nyelvű trailer, és alatta a magyar szinkronos (így érteni fogjátok,hogy miért ajánlom az erdeti nyelvű verziót):

Magyar bemutató: 2017.03.02.